Szabadnaplóm a Literán
2012. okróber 12.
http://www.litera.hu/netnaplo/a-hir-legyen-elol
2012. október 13., szombat
2012. október 10., szerda
2012. október 3., szerda
Varsó
Talán igaz az, hogyha valaminek a
lényegét, a legtisztább és legkeményebb esszenciáját szeretnénk végre a maga
teljességében megszemlélni, el kell pusztítani, porrá kell zúzni. Illetve az
egykori pusztítás által kiszélesedett perspektívában kell vizsgálni a jelenben
elénk táruló panorámát. A visszaállítás nem lehet az eredeti állapot
visszavarrt végtagja, amely ugyanúgy működik mint azelőtt. Az eredetiség
ugyanis nem egy visszakívánt, hibákat nélkülöző állapot, hanem a restauráltban
szervesen benne élő „egykor” néma és folytonos elsiratása, egy halott múlt
visszamaradt nyögdécselése immár egy újra megépített vázban. Varsó nem szép
város, de nincs is arra szüksége, hogy az legyen. Szépség nem csupán a
szökőkutakkal teletűzdelt sétálóutcák macskakövei között van, hanem abban a hangulatban,
amit ez a város kiad magából. Persze, sétálóutcákból itt sincsen hiány, de a
giccses tetszeni akarás itt a háttérben kuporog. Egy már majdnem hetven éve a
földdel egyenlővé tett világváros, amelynek fájdalommal megtelt nyögései még ma
is átjárják a széles utcákat. A restauráció, a teljes újjáépülés látható
bizonyítékai nem feledtetni akarják az egykori apokalipszist, hanem épp
ellenkezőleg: felhívni a figyelmet egy halott város láthatatlanul kiterített
tetemére. A teljesen és lényegében
változatlanul újraépített óváros falai nem takarják el teljesen a romokat,
néhai önmaguk szétesett testrészeit. A helyes restauráció ugyanis nem
feledtetés eszköze, hanem az élet meghosszabbítása, az emlékek fenntartása,
legyen annak tartalma bármilyen is. A romokat ugyan el lehet takarítani, de a
meggyötört test emléke szimbólummá válik. A lengyel főváros annak a szemléletes
példája, hogy a történelmet valóban nem megírják, hanem alakul magától, akár
egy szabadon eresztett ebihal. Ha az emlék nem is kedves számára, az erre
emlékeztető tárgyat nem lerombolja, hanem a sebekkel teli, ráncos testen
hagyja, hogy aztán a kiszáradt, és kifehéredett heget önmagán hurcolhassa. Ahogy
az újjáépült falakban még ott a régi kötőanyag, úgy az egyes utcákban még ma is
egy kétméteres, izmos női alak szólít fel a munkára, kezében a kalapáccsal,
arcán pedig elszántsággal. A szobor megmaradt, a látvány változik. Így vált a
bolsevik diktatúra propagandája egy elbukott kísérletté, egy nem túl becses,
itt felejtett, de fontos emlékké. A hatalmas oszlopokból kidomborodó alakok
odafagyott testükkel szemlélik az előttük elterülő közömbös arcokat, s a
közéjük kifeszített reklámtábla által képviselt olyannyira gyűlölt
kapitalizmust.
Romváros még ma is Varsó, csak a romokat nem látni sehol sem. Azonban mint
egy ártalmatlan és unatkozó kísértet, ott hever az utcákon, akárcsak a hirtelen
megszakadt halálsikolyok egy eredeti állapotában fennmaradt belvárosi bérház
golyó ütötte mélyedéseiben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)