Herta Müller – Lélegzethinta: Lágerregény, a láger élményei. Melyik láger? Nem számít. Nem a táborok különbségein, hanem a tapasztalatok egyneműségén a hangsúly. A láger iskola, a nevelődés helye. Mondta már Kertész, s mondja Müller is. Ismétlés? Igen, de Müller regénye nem akar újat mondani. A tapasztalatok egyneműsége úgysem engedi az újat. Semmilyen formában. A láger tehát iskola. De ki tanul belőle? Aki megélte? De hiszen ő csak a tapasztalatot élte át, s mesélte el valamilyen módon. Müller regénye: vissza-, visszatérő jelen idő az 60 év feletti elbeszélőtől, Leopoldtól. Mi itt a jelen idő? A jövő elképzelésének és megvalósulásának gátlója. A jövő felé irányuló vágyak az emlékezésbe fordulnak vissza. A láger jelen idő. Nincs jövőkép, nincs terv. Nem a halálfélelem miatt. A mai generációt, az én generációmat jórészt e csak a jelen időben beszélő csoport köpte ki magából. „Ha a hús eltűnik a testről, terhessé válik cipelni a csontokat, húznak lefelé, a föld alá.” A hús lerohad. A jövő lehetőségének egyetlen biztosítéka.