S lám csak eljő a nagy pillanat: a gladiátorok leteszik páncéljaikat pár percre, Róma szíve elsötétül egy pillanatra, a hatalmas Colosseum lehunyja szemeit, eltűnik a város szívéből, s mindezt kinek a tiszteletére? Magyarországéra. Mert ez kell ide: figyelem. Itt Európa közepén vagy egy kicsi  ország, amely persze akaratán kívül ilyen apró, jobban mondva egy egykori óriáshatalom földbe ragadt maradéka ... mindegy is, hogy mi, de van, s kész. S ha van, még jó hogy sötétüljön el a Colosseum. Mindegy miképp, de ismerjék el ezt a kis országot. Persze, hogy ennek mi lészen a kiváltó oka mindegy. Lényeg, hogy legyen. Hogy ha ez az antiszemitizmus vádja, az sem baj. "De álljunk meg egy pillanatra: mi az, hogy Magyarország antiszemita? - kérdi a kitágult pupillájú magyar - Nem fajgyűlölő kérem, de az tény, hogy vannak a fehérek, s vannak a barnábbak. S a természet rendje szerint előbbi, úgymond, fejlettebb, akarom mondani, kifejlettebb, mint a másik. Ezt nevezitek ti antiszemitizmusnak? Hát ez csak a törvény. Tudod. Biológia" - mondja. 

Ez nem antiszemitizmus. Ez rosszabb annál. Ez puszta meggyőződés. Sőt. Ez már hit, ami az elmúlt évtizedek alatt a meleg pálinkával együtt vegyültek a magyar ember véribe. "No meg ott vannak a zsidók..." - folytatná.

Több világítást kell lekapcsolni Európában. Magyarország több sötétséget érdemel maga körül. Sőt, ne is kapcsolják le, hanem a vakító reflektorokat fordítsák felé, had derüljön, had világítson ez az ország, egészen addig, míg a megérdemelt dicsőség tetőfokán elkurjantja magát: "No, ennyi elég volt, kiég a szemem, baszki!"