Utolsó nap az egyetemen. Gyors sör a város szívében a többiekkel. Csupán egyszerű mondatokkal tudok beszámolni róla. Semmi stilizálás, semmi fennköltség. Semmi nosztalgia vagy bizsergés. Egyszerűen csak kiléptem az ajtón, ahogy azt mindennap megtettem. Nincs átlépés, csak a naptól meleg kőlépcső az egyetem kapujának túloldalán. Párás a pohár, mintha izzadna. Visszafogott beszélgetés. A mámor, a várt öröm közönyös elfogadásba fordul át. Kijöttünk, igaz. Egyszerűen csak kisétáltunk.

My last day at the university. I had a quick bier with the others in the heart of the city. I am able to report with just simple phrases. I cannot stylize and write about it with sublimeness. I do not feel any nostalgia. I just stepped across the door like every day before. There is no transition, just the hot pavement on the other side of the gate of the building. The glass is wet from steam, as if it sweated. We were speaking in a low key. The rapture, the pleasure which I expected to feel turned into an unconcerned acceptance. We stepped out. That is true. Just simply walked out.