Kissé megkésett, de AKTUÁLIS, EL NEM ÉVÜLŐ reakció - Tamás Gáspár Miklós válasza tavaly a Népszavában arra a kérdésre, hogy mentesítheti-e Csatáryt az életkora az eljárás alól: „Azt hiszem, hogy százéves aggastyánok háborgatásával nem megyünk semmire. Őket már békén kell hagyni … Ebben az esetben - még ha Csatáry csakugyan vétkes mindabban, amiben vádolják, bár ez korántsem biztos - ez a cél nem teljesülhet. A vizsgálat, a vádemelés, a tárgyalás csak pótcselekvés volna. Nekünk ma a jelenkori fasizmussal kell szembenéznünk. Most kellene olyan társadalmat teremtenünk, amelyben a fasizmus, a nácizmus, a nyilasság egyszerűen képtelenség lenne. Nem törékeny öregurakat kell vád alá helyezni - akár megérdemelnék végső soron, akár nem - , hanem életerős, izmos, élénk, tevékeny, fiatal neonácikkal, neofasisztákkal kell szembenézni, és meggyőzni őket róla, hogy tévednek, hogy a humanizmus nekik is jobb, mint az SS becsületfogalma.”

1. „ha vétkes, de ez korántsem biztos” – Zahava Szász Stessel alig pár hónapja magyarul megjelent könyvében (Bor és tövisek Tokaj-Hegyalján) kétszer is megemlíti a kassai gettóban korbáccsal kegyetlenkedő, időközben „törékeny öregúrrá” zsugorodott Csatáryt. A könyv először 1992-ben jelent meg angolul New Yorkban, fényévekkel korábban a nemzetközi hírré dagadt atlétában ajtót nyitó, morcos öregúr megtalálása előtt.
2. „pótcselekvő tárgyalás - Nekünk ma a jelenkori fasizmussal kell szembenéznünk.” A szembeállító ellentétes mondatokra tökéletes példa a fenti. A „jelenkori fasizmus” nem oly hirtelen ugrott elő, mint Törpilla Hókuszpók üstjéből. A „jelenkori fasizmus” szomorú maradványa a múltnak, falra száradt szennyeződés, folytonosságot sugall, semmint hirtelenséget és váratlanságot. Elkeserítő bizonyítéka annak, hogy e magatartás nemzeti szalagba csomagolt hungarikum vált, amely ott lebeg a reneszánszukat élő „elfelejtett arcokban”, SzD elsodort falujában, vagy épp TC faunarcaiban. A jelen pedig kifejlődik valamiféle alapból. A hagyomány, a múlt nem szépelgő háttér, hanem támaszték. A század elején született Koestler (akinek ma szobra kutyavizeletben gőzölög a Lövölde téren) így ír e sajátos hagyományról: „A főváros rövid ideig tartó román megszállása után Horthy admirális vette át a hatalmat, és létrehozta a háború utáni Európa első félfasiszta terrorrendszerét.” (Nyílvessző a végtelenbe)
3. A humanizmusra való nevelés nem csupán életerős, izmos fiatalok „áttérítésének” kérdése. Ha a „törékeny öregurat” békén hagyják, ezt az eltorzult hagyományt ismerik el véglegesen. Az életkor nem mentség. Talán ezt üvöltözte ő maga is a vagonok előtt. „Száz éves aggastyánokat” sem kell élve eltemetni.