Térzáró

Térnyitó Konferencia Velencén: előadóként jómagam is izgatottan vártam az eseményt, csodálva B. fogyhatatlan energiáját és kitartását, amit a szervezésbe, s magába a Félonline működésébe fektet. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy a konferencia korántsem teret nyit, hanem önmagába zárul, akár azon velem egyidősek köre, akik a magját alkották a háromnapos eseménynek. „Kádár-nosztalgia” – hangzott el többször is az esti vitán a számomra olyannyira távol lévő kifejezés: fiatalok, akik között nyelv nélküli újszülöttnek érzem magam; fiatalok, akik sokkal inkább egy elkopott, s számukra teljesen ismeretlen múlt felé hajlanak; fiatalok, akik a ’89-ben születettek nemzedékére hivatkozva valamit bizonyítani akarnak, valami lehetetlent, mintha önön személyük bizonyítékul szolgálhatna egy meg-nem-történt változásnak; fiatalok, akik ezt a változást hangsúlyozva süllyednek el egy már régen kimerült és haldokló párbeszédben; fiatalok, akik történeti tudásuk álcájában hadakoznak egymással; fiatalok, akik csak a régi szavakat ismerik, az elhasználtakat, amelyeken már nem szabadna beszélni. Hiányzott a frissesség, a bátorság, a provokáció. Fiatalok, akik nemhogy egymás között vesztették el a kommunikációt, de azzal a társadalommal is, amellyel hitük szerint vitatkoznak. M. és R. előadása tűnt ki igazán egy-egy bátor megjegyzéssel. M. szerint az irodalomtudomány rég elveszítette kapcsolatát a „külvilággal”, ám tényeket mindig könnyebb közölni, mint megoldási javaslatokat. Mert az nem hangzott el senki szájából. Még az enyémből sem, azonban figyelmeztettem mindenkit, ezt ne is várják tőlem. Esszém felolvasása után a síri csend, az elején nem is mertek kérdezni, majd elindult egy beszélgetés, ami viszont a felszínét sem súrolta az írás lényegének. Talán F.-nek volt igaza: ezt olvasni kellene inkább. Majd később megkérdezte: hol voltam én a szövegben? Mikor beszél S.K.? Nem tudtam válaszolni. Talán meg sem szólal. Vagy épp a bőbeszédűséggel leplezi némaságát.

D. otthon, akár Gogol őrültje. K.-nak születésnapja volt. Nemrég bejelentett terhessége még most is döbbenetet okoz, azonban sajnálom őt, hogy nem e hír tölti ki a család mindennapjait. Nem D. önző. Csupán az abnormális viselkedésével próbál segítségért kiáltozni. Azonban ha valaki meghallja, befogja száját, ami eddig könyörgött, s nem is hajlandó tovább beszélni.