szeptember 10.

Nincs is hatásosabb drog az álmatlanságnál, amely nem csupán a vastag vonalakat hosszabbítja szemeim alatt, hanem az utolsó napok siető óráit is. Vagyok, akár a kifejlődött csecsemő az anyai méhben, aki számára az ismert mindenséget kitöltő magzatvíz kezd zavaróvá és kényelmetlenné válni, s a ki kíváncsian tapogatja belülről az izmos falat, tudva, hogy odakint vár valami nagyobb, szabadabb, ám mindenekelőtt félelmetesebb univerzum. Vagyok én, s ismét csakis én, mögöttem egy homályos külvilág, miniszterelnöki esküvővel, szíriai-konfliktussal, ideiglenes búcsúzásokkal és az ezekkel kapcsolatos, ki nem fejtett vagy talán elfojtott reakciókkal. Jól esik minden egyes kihaló perc, akár a kitisztult tüdőnek egy kunyerált cigaretta füstje. Pillanatnyi megnyugvás, majd hosszan tartó idegesség, ezek lüktető egymásutánja, mely személyiségem alapvető negatív tulajdonságát éleszti fel: ha nincs konfliktus, hát kreálok magamnak egyet. „ The creativity is always arise under the pressure.” Kiválthatja ezt bármi: egy nem tetsző pillantás, türelmetlen vagy  kioktató hang vagy épp egy váratlan, név nélküli, provokáló, mégis a semmibe szellentő üzenet.