Bibó 1946-ban (A kelet-európai kisállamok nyomorúsága): 1815, 1919, 1946 – „Ebből a zűrzavarból született meg a cinikus napóleoni nihilizmus monstruózus dédunokája, a mániákus hitleri nihilizmus is. … Amint látjuk, nem kinyilatkoztatásokról és új elvekről van itt szó, hanem történetileg kialakult és egymásból organikusan folyó elvek rendszeréről: 1816, 1919 és 1946 elvi szempontjai egymást kiegészítő és egymásból kinövő összefüggő rendszert alkotnak.” Organikusság, állandó változás és alakulás egyazon testen belül, amelyre a történelem szót illesztik, s amelyet ma az egyéntől teljesen elkülönülő tárgyként tanítanak. Absztrakció, mint lusta kényelmi megoldás, amely egy a távolban bambuló nézővé tesz. Pedig mindegy egyes pisztolycső előtt az én tarkóm izzad, minden hozzá tartozó ravaszt az én ujjam mozdít meg. Rendszerbe álló zűrzavar, amelynek megvan az a nagy előnye, hogy az egyén személyes problémáit valami egyetemes folyamatba kapcsolja, átalakítva a lappangó pesszimizmust halvány félmosoly mögé rejtett cinizmussá, mi több iróniává, amely egy dologra ösztönöz: ne siránkozz, hanem élj a jelen korral, még akkor is, ha beleszólásod, a hangod felolvad a levegőben, s végleg elhal mások orrüregének sötétben kinyúló, vastag szörszálain.