2013. szeptember 26., csütörtök

Kifektetett magyar szavak a Kultúrpalota alatt



Different attempts to be a (half)polish man - It is always … to be continued

Note 2
Van egy jelenet Terry Gilliam Brazil című filmjében, mikor a Robert DeNiro alakította karaktert ellepik a repülő nejlonok. Mintha fel akarnák falni őt. Ami végül sikerül is. A szereplő nyomtalanul eltűnik a reklámszatyrok sűrűjében. Mintha soha nem is lett volna alattuk senki. Valahogy így lennék jómagam is itt, Lengyelország közepén. Ellepnek a magyar szavak, melyekhez semmiféle érzelmi alapú ragaszkodás nem köt, csupán a kényszer, hogy nyelvem így forog a legkényelmesebben. Sok-sok „dobzse”, „nono”, „nowázsnye” és „tak-tak” kering fejem körül, amelyek ugyan megadják az egyediség halványan rebegő nyugalmát, amely különösen jól jön a reggeli és a délutáni villamos-utazások végtelennek hitt ideje alatt. Furcsa, bár épp sokszor átkozott magyarságom nyújtja azt a kincset érő kapaszkodót, amely, ha egy ujjnyira is, de kiemel az ún. „átlagember”-sokaságból ezeken az utakon. Az ehhez hasonló fölényesség-érzet azonban veszélyes. Ha ugyanis csupán illúzió, amelyben hétköznapiságom megmártózhat, védhetetlenül nevetséges lehetek. Persze, tenni is kellene valamit. E tenni akarás úgy üldöz, mint prédát a vadász, ám mégis mikor utolér, nem lát mást maga előtt, csak egy életéért remegő, jelentéktelen jószágot. De vissza Lengyelországba. Vissza Varsóba. Vissza a Natolinska utcai lakásba, ahol úgy csapódnak a magyar szavak padlóra, mint a nyúlós nyálcseppek minden egyes kiejteni próbált lengyel szó után. Pedig néha jó hallgatni ezt a furcsa dallamot, különösen M. szájából, aki megértően mosolyog az elhalt próbálkozásaim hallatán, miután rácsap eltévedt kezemre, ha az épp a „pupá” felé merészkedett. Miért is kell tanulnom? Kenyeret azért kérnem kell. Állítólag Koestler magyarul beszélt álmában. Talán ő vallotta be egy könyvében, nem emlékeszem, Végül is kit érdekel? Még a legjelentéktelenebb idézetet is képesek szüntelenül kántálni, ha egy világszerte ismert egyén önvallomását vélik felismerni benne elhagyott magyarságát illetően. A gyökér hal el később, mondják. No, de azt rágják legtöbbet a férgek. Persze a lengyeleket sem kell félteni. Chopen erőszakos lengyelesítésének eredménye, hogy szíve állítólag a Szent Kereszt templom egyik oszlopában pihen. Erős szelek fújnak Varsóban. Minden feléledő fuvallat szállítja a maga, valahonnan a külvárosban felkapott reklámszatyrát. Az egyik a térdemhez, a másik mellkasomhoz tapad. Minden egyes lépés után egy magyar szó hal el talpam alatt. Amit ugyan el nem felejtek. Hogy is tudnám. Egész eddigi életem e mássalhangzók közé szorított ejtéskönnyítő magánhangzókhoz kapcsolódik. Csak elszórom őket az óvárosi séták alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése