Varsó. Elföldetlen csontokra épült felhőkarcolók. Délelőtt séta az óváros felé M-el. Útközben felfedezzük a gettó határát. Az egykori fal vonala a járdába épülve, rajta feliratok. Szemben, az út másik oldalán romos épület. Messziről látni, hogy nem hanyagság eredménye. Akár egy ereje teljében lévő, hirtelen elgázolt fiatal: a felszakadt izmok és csontok ellenére tisztán látni, hogy e test életre termett. Nem egy leépült roncs, hanem egy groteszk formába torzult hústömeg, a külső megjelenés egy alternatív eredménye, melyet a régi, megszokott életritmusából hirtelen kiugrattak. A funkció látványba csap át. Szabálytalan, nem tervezett vonalak, mély barázdák. Régen kivérzett holttest. A rászáradt alvadt vértől megszabadult sebek jól mutatják a roncsolódás önkényes, szabad művészetét. A felirat szerint egykor bank volt. 

Délután Királyi Palota. A királyi udvar ki tudja mennyire hű rekonstrukciója. Körülzárt, múzeiumi tárgyként kiállított kultúra a maga ideje szerint meglevő egyetemességével. Számomra azonban épp körülzártsága bizonyítja mindenkori elzártságát. A díszes mennyezetet, bútorokat és tapétákat bambulva meg is jegyzem M-nek, kikövezett útat fektettek el egykor a fr. forradalomnak.