„A funkció fontosabb, mint az esztétikai érték” – mondja MI. Tényleges visszaszámlálás, utolsó hónap az egyetemen. Halkan ismerem el a csalódást az elmúlt két évvel kapcsolatban. Kétségbeesetten keresem a neveket, kik miatt volt érdemes ide jönni, ki(k) miatt érte meg egyáltalán két évig egy helyben állni. Ujjaimon számolom, a harmadik nehezen akar kiegyenesedni, a negyedik már meg sem mozdul. Szánalmas. MI. kurzusai miatt biztosan. Gyulai Vörösmarty életrajza a téma. Benne elveszik az ember, s marad, akit ma is jól ismerünk: a Szózat költője. A nagy magyar. Hol a megcsaló, hol a megcsalt, hol az alkoholista, hol a vérbajos? Hol az ember? „Gyulai korának volt szüksége erre a képre” – mondom. Bólint. MI. nem a műveltségével nyűgöz le. Nem is véleményével. Talán a magatartásával, azzal, hogy képes megmutatni, miként kell egy megrögzült dolgot is alaposan megvizsgálni, majd kissé máshonnan megközelíteni. „A nagy magyar költők a Bach-éra sötét és kegyetlen elnyomatásába haltak bele. – mondja – S talán a vérbaj is rásegített.”