Hogy mit is tanulok? Őszinte változat: fogalmam sincs. Hivatalos változat: irodalomtörténetet és irodalomtudományt. Kapcsolatom e két tárggyal hasonló az önfejű fiú lázadásához a megkötő szabályokat felállító apa ellen. Utóbbi esetében e lázadás már a teljes megtagadásig fajult. Az ehhez szükséges tudós tekintetet nem gyömöszölték a fejembe, ellenben a mosolyra késztető iróniával. Persze, egy irodalmi művet a poétikai jegyek oldaláról is meg kell közelíteni. Ám az innen való "közeledés" önfejűsége a többi oldalt figyelmen kívül hagyja, önálló, ám öntudatlan és makacs kis bolygóvá alakítva saját magát. A tudomány követeli az egészet, ám megelégszik a részlettel. Ám az irodalomnak története van. Mi az, amit megtanultam? Semmi. Csak hittem, hogy tanulok. Mi az, amit láttam? A folytonosság. Nincs új hang, csak a régiek tűszúrása gerjesztette felkiáltás. Akkor hát mi a másolás? A tűket tartó kezek naiv tagadása, illetve azok ismeretének halvány illúziója. Papagáj irodalom.