K. figurái az „anti-Paradicsom” elfelejtett lakói, kiknek akarata az ide való visszajutás kényszerére fonnyadt, visszajutni a kényelmes határok közé, mímelve a mozgást, miközben nem tesznek mást csak a távolodó kastély árnyékában kuporognak. Teremtőt akarnak, miközben önmaguktól tagadják meg a teremtés lehetőségét. Innen nézve érvénytelen a kettéosztás: valóban fennáll-e az alá-fölérendeltségi viszony? A kastély túloldalát vajon nem saját maguk képviselik? Az ablakból nem néz vissza más, csak a kissé eltorzult tükörképük. A saját kastélyaikban rekedt odúlakók épp a lényeget nem veszik észre: nem a tükörkép mögötti ismeretlen és kihalt folyosókat kell kutatni, hanem magán az üveg repedésein, apró domborulatain szétfolyó önmagukat. Az üvegen túl nincsen semmi. Csak a falakat húzták fel, keretként.