Kora este. Visszaút Budapestre. Zs.-vel utazom. Azt mondja mennyire jó Bécsben. Figyelmesen hallgatom, manapság különösen érzékennyé és érdeklődővé váltam a külföldi életet illetően. Arról beszélünk, mennyire lehetetlen itt elérni valamit. Mennyire reménytelen. „Itt nem tudsz tervezni – mondom – , egyszerűen csak élni.” Csak létezni, akár egy elhajított konzervdoboz az út közepén. Csak várni arra, hogy valaki pár méterre arrébb rúgjon. Tatabánya úszik el lassan az ablak mögött. Balról a jól ismert nyomortanya, jobbról az óriási turul figyel. Minden párbeszéd erről szól, gondolom. Másról már nem is lehet beszélni. Pedig másról akarok beszélni. Zs. két tanácsot ad: ne rágjam a körmöm, s menjek el innen minél előbb. Bólogatok. Igaz. Képes leszek a tíz forintost is felvenni a földről. Vagy már le sem kell hajolnom érte. Ebben az országban élni olyan akár egy korai McCarthy-regényben lovagolni. Mint a trilógia egy főszereplője. Múltja csupán azért van, hogy jelene létezhessen. Vékony réteg. Jövőképe pedig azért hiányzik, hogy e jelen könyörtelenül megmaradhasson, akár a befagyott víz. Hogy ki se alakuljon.

Early evening. Back to Budapest. I was traveling with Zs. He was telling me what a good life he has in Vienna. I was listening thoughtfully. Nowadays I have become a little sensitive and inquiring when life abroad is mentioned. We were speaking about the impossibility to achieve something here. How hopeless. „You cannot make plans here – I said −, you can just simply live your life.” Just existing like a tin which is thrown away in the middle of the road. Just waiting for somebody who will kick you away. We are leaving the town of Tatabánya. On the left side there are the well-kown slums, on the right side theTurul bird statue. It came to my mind that all the recent conversations are about the same. It seems impossible to change the topic, even though I want to. Zs. gave me two advices: don’t chew your nails and leave this place as soon as possible. I nodded. That was true. I will be able to pick up the coin from the ground. Or I don’t have to bend down for that any more. Living in this country is like riding a horse in McCarthy’s early novels. Just like a leading character from his trilogy. The reason he owns the past is just to possess the present. It is a thin layer. And there is no future, so the present can remain relentlessly, just like a frozen water. This way the future cannot happen.