Pedig azt hittem, hogy nővel, illetve Vele kapcsolatban már semmi meglepetés nem érhet. Tévedtem, és tévedek folyamatosan. Egy új ruha, vagy épp egy ékszer, esetleg a gép mélyén megtalált fénykép, egy megszokott tónus a hangjában, formás melleinek, hosszú lábainak, és hófehér nyakának, arcának, halványkék szemeinek megismételt felfedezése újra és újra visszalöknek az első estére, amikor először találkoztunk, mikor kártyáztunk, s mikor naiv módon csak azt próbáltam elérni, hogy vékony ujjaihoz hozzáérhessek. Párszor sikerült. 

I thought nothing about woman, nothing about Her can surprise me. I was wrong, and I’m being wrong continually. A new dress or a fine piece of jewellery or maybe a photo which I founded on my computer, just a familiar tone in her voice, her beautiful breasts, neat legs, pearly white neck and face, pale blue eyes - all the things which I discover over and over again. And these discoveries make me think about the first night when we met, when we played cards and when I wanted to touch fondly her thin fingers. I succeed in these attempts a few times.