Minap egy érdekes cikkre bukkantam, amely arról ír, hogy a fasiszta Olaszország egy apró szigetre száműzte az országban élő homoszexuálisokat. Semmi sortűz, semmi tábor, fel a hajóra, ki a szigetre, aggódni nem kell, szaporodni úgysem fognak. Később a szigor is megenyhült, végre nem kellett titkolózni, csak élvezni a száműzetés paradox szabadságát. 

Furcsa idők Magyarországon. Nem állítom biztosan, de erős a gyanúm, hogy a mai vezetés talán megfontolná az egykori olasz ötletet. Miért is? „Mert a homoszexualitás abnormális. Tudományosan kimutatható betegség, eltorzulás” – mondják. Persze, de helyes-e azt, ami az emberrel egyidős, betegségnek, torzulásnak nevezni? Persze nem ez a kérdés. Az iskolában jól megtanították, hogy valahol a középkor környékén hazánk a nyugathoz képest évszázadokkal lemaradt. Azóta persze, elfogadjuk ezt a lassúságot, sőt, ez már nem is lassúság, nem is felzárkózás, hanem egyedi, direkt magyar irány, alternatív út a boldoguláshoz. A sebesség persze megmaradt. Azonban nem kell azon csodálkozni, hogy amíg itt gyűlölködnek, addig Franciaországban két azonos nemű csókja takarja el a mosolygó pap arcát. 

Kell egy sziget a melegeknek, s talán másokat is érdemes lenne száműzni. „A bölcsészettudományok nem teremtenek értéket” – száll a széllel a napokban született szállóige, mint egy kora őszi, kiszáradt levél, száll a süket vagy épp nagyon jól halló bölcsészek feje felett, akiknek szájuk zárt, bár mit is mondhatnának? Felháborodjanak? Ellenkezzenek? Egyetértsenek? Vagy épp „én nem foglalkozom a politikával”-t kántálják? Hol a bölcsész, hol az intellektuel, csak nem egy pesti kávézó vagy ne adj isten, „Akácfa”-jellegű vendéglő teraszán szürcsölgeti italát, miközben a távoli háttérben egy majd ezeréves, újraéledt összefogás jelei élednek fel az egymásra hányt homokzsákok lüktetésében. „S miért nem segít? – kérdezik – csak ott ül, iszogat, bár mintha valamit magyarázna. El innen! S ha nem megy (nem mennek) hát ezekkel a homokzsákokkal fogjuk elzárni őket (vagy magunkat), melyekben ott dobog az érték, amire szomjazik ez az ország: egy-egy büszkén dobogó, a gazdatesttől való elszakadást kissé megilletődve megélő, véres, magyar szív.

Today I found an interesting article about a little island to where the Italian homosexual people were exiled when the fascists came into power. They didn't use an open fire, they didn't build a concentration camp, they just embarked the homosexuals onto the ships and without worrying, because they cannot reproduce, sent them to the island. Later on the rigour started to die out, because in this absurd situation they didn't have to be so secretive and were allowed to enjoy the freedom of this paradoxical exile.

Strange times in Hungary. I’m not entirely sure, but I have a strong suspicion that maybe the present government is considering the Italian method. Why? „Because the homosexuality is abnormal. Several researches have revealed that it is a sickness and distortion” – they say. But one question has remained: is it good to condemn something which is coeval with the mankind? Of course, it is not a relevant question. We were teached enough in the school that somewhere in the middle ages our country dropped behind a little bit compared to the west. Since then we accepted this slowness which is not slowless, but it is a special, alternative Hungarian way to welfare. Of course the speed has remained. However we shouldn’t wonder the fact that while the rancour is prospering here, in the same time in France a kiss covers the face of a priest in a wedding ceremony of a same sex couple.

An island for the homosexuals, on the other hand maybe there are others who should be exiled. „The liberal arts doesn’t create values” – the adage, which was born a few days ago, is floating with the wind. It is just floating like a dry, autumn leaf above the deaf arts students’ heads whose mouths are shut, but what would they say? Should they be nervous? Or should they object? Agree? Or just should they say the well-known phrase: I am not intrested in politics. Where are the arts students, where is the the intellectuals? Maybe they are sitting on a terrace of a pub or cafe where they are just drinking meanwhile a millennial national bond is reviving in the form of pulsating sandbags in the backround. „Why they don’t help us – they ask – they are just sitting there, drinking and sometimes saying something too. Go away! And if they don’t go we will shut off ourself with this sandbags in which you can easily find the national values in the form of beating and a little bloddy, uprooted hearts.