Ahogy minden vizsgaidőszak végén, úgy most is szinte teljesen kiürült a könyvtár, eltűntek az egyetemisták, nem maradt más csak egy-két megszáradt nyáltócsa a kék asztalokon, valamint azok, akik mindig itt vannak, csak a tömegben tűnnek el, az öregek, a sánták, a bolondok, egyikük gálánsan emeli meg hátsó felét, hogy kényelmesen elszellenthesse magát, a másik az üres levegőt rugdalja vagy épp úgy tesz mintha a folyóiratok között válogatna, végül  az idős hölgy, aki minden nap ugyanazt a könyvet tartja a kezében. Akár egy régi, dohos szekrényben felejtett tárgyak úgy ülnek itt a foghíjas sorok között, akik leskelődő személyemet kissé szorongva és elutasítóan figyelik, miközben szemükben halványan fénylik az esetleges elfogadás erőtlenül remegő bizonyossága.