Different attempts to be a (half)polish men - It is always … to be continued
Esküvői ceremónia Varsóban. Bevallom, félve léptem
át a templom ajtaját, szinte átesve egy előttem térdeplőn. Látva a lengyel
vallásosság néhol szürreálisba csapó túlzásait nagyon is megvolt az oka ennek a
kezdeti félelemnek. Lengyelországban az egyes családi házak kertjeibe nem
törpéket, hanem Szűz Máriákat állítanak. A buszok, autók visszapillantóin
rózsafüzérek táncolnak a rádiók zenéjére. Na és persze II. János Pál. Jobbra és
balra. Előre és hátra. Mindenhol. Utcanév. Szobor. Templom. Az iskolafüzetek
mintás előlapjára nem sztársportolók, s a High School Musical bábjai kerülnek. Hanem
János Pál. Persze, jómagam is túlzok. De tegyük fel, ha Pál szelleme mégis
szembe jönne velem az utcán, nem hiszem, hogy megrettennék. Biccentenék, s apró
fáziskésést követően kiáltanék fel rémülten. A volt pápa arca ugyanis
mindenhonnan visszanéz. Varsóban centrumában nincs olyan terület, olyan
perspektíva ahonnan legalább kettő János Pál arc ne üdvözölne. Tökéletes
balzsam. Persze, érthető. A kereszténység a lengyel vér része. Norman Davies
Isten játszóterének nevezte az országot. S valóban, ha e hit kihalt volna,
talán az ország is végleg felmorzsolódik. A hit itt nem valamiféle hagyomány,
hanem egyfajta önvédelmi eszköz, amelyen ugyan érezni a nacionalizmus kesernyés
szagát, amely ugyan ad némi kellemetlenséget, azonban meg nem fullaszt. Őszinteséget és a
történelmet érezni ebben a hitben, s nem a kényszert, amelybe ma Magyarországot
akarják csomagolni manapság. De vissza a templomba. Sehol a magyaroknál
megszokott komor orgonazene, s megfagyott arcú papok. Az emberek nem úgy mennek
ki innen, mintha egy sor kivégzőosztag várná őket a bejáratnál. S bár a
tiszteletes beszédéből egy szót sem értek, a reakciók alapján akár egy stand up
comedy előadáson is lehetnék. Mosolygok én is. Talán megfeledkeztem magamról,
talán a szánalmas beolvadni akarás egy nevetséges formája. Zene fentről. Gitár
és dob. Az orgona néma. Akár egy filmelőzetes aláfestő zenéje. Vagy épp
hangolódás a partyra. Az oltár mellé kihelyezett kivetítő, rajta az épp
aktuális dal szövegével. Karaoke. Jómagam is próbálkozhattam volna. Az esküvő
vége. Lassú kivonulás. Mindenki letérdel egyet utoljára, és a szenteltvízben
pancsol. Feltartják a vonuló tömeget. Mögöttem egy tolókocsis nénit cipelnek, aki
egy hosszan elnyúló, vékony hangban kántálja az áment. Tudom, ilyennek nem illik
viccelődni. Nem is fogok. Félelmetes volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése