szeptember 12.

Stasiuk. Fehér holló. már csak 100 oldal. 45 perc lenne. Talán annyi sem. Mégsem megy. Talán a könyv unalmas. Chwin. Hanemann. Ez sem megy. Lassan kezdek rájönni, hogy nem a könyvekkel van a probléma, s nem is a lengyel irodalommal. Polisse. DVD. Anyámmal. Nem köt le. Újra olvasni próbálok. Ismét nem megy. Újra Polisse. Végignéztem. Végül a film győzött. Csütörtök. Megkezdett dolgok napja. A kezdet mámora mindig győzedelmeskedik. A folyamat úgyis gyengül, talán el is bukik idővel. Megkezdett dolgok. Elkezdett mondatok. M. ír. Megérkezett Varsóba. Talán valamit D.-nek is mondanom kellene. Nem megy. Pedig talán épp ez a baj köztünk. Az elkezdett, de be sosem fejezett beszélgetések. A kezdet mindig mesterkélt és kioktató. S csak e megkezdett mondatokban vagyok neki. Ezek alapján ítélkezik. S lássuk be, joggal. Sose folytattam, csak megelégedtem az előre megtanult, s eljátszott szavak kántálásával. Mikor a természetességhez értem volna, ő már elrohant.