Búsuló szögesdrótok

Different attempts to be a (half)polish man

It is always … to be continued 

 

Note 7

Arbeit macht frei – messziről jól látszódik az előző század legcinikusabb, s mégis legigazabb mondata. Ha Krakkó Lengyelország Firenzéje, akkor Auschwitz még ma is fájdalmasan lüktető és szivárgó sebhelye.

Megnémult turisták rendezett libasorai cikáznak az épületek között, halvány emlékeztetője az egykori képnek. A döbbenet már kilométerekkel elhalkult mindenkiben. Nincs itt más, csak száraz tudomásulvétel.

Látom M.-en, hogy nem igazán bírja. Idő után elválunk, a kijáratnál vár rám. Talán jobb is így. A magány adja meg a hely hangulatát. A turistacsoportok végre lemaradnak. Egyedül a kivégzőfal előtt. Több ezer utolsó pillantás véres nyughelye. Kavicsok a résekben.

Kiállítás az egyik barakkban. Az ajtó csukva, így elkerüli mindenki. Egyedül a falak között. Az ablak előtt egymás után sorakoznak a téglaépületek. Akár a kifektetett csontvázak. Semmi nem tűnik halottnak, épp ellenkezőleg. Mintha mozdulatlanságba dermedt pillanatot látnék, a korábbi zsivaj megakadt valahol, mintha a tábor szégyenében próbálna némaságot színlelni, készülve egy újabb mozdulatra, egy tiltott, s eltitkolt folytatásra.

Botrány, borzalom és szégyen. Ismétlem a szavakat, melyek rátapadtak erre a helyre. Itt állva, azonban épp a negatív jelzőket nem lehet tovább sorolni. Nem botrány, hanem valamiféle megérthetetlen és tapinthatatlan szentség üli meg a tábort. Akár egy lerombolt templom vagy zsinagóga maradványai között állnék.

Portrék százai lógnak a falakon. Keverednek a közük járó turisták vonásaival. Mesterséges pestis. A járvány nem bacilus útján terjedt. Gázkamra. Nagyobbra számítottam. Azt írják, hogy a jelenlegi rekonstruált épület. Csupán az oldalsó fal eredeti. Belülről mély karcolások tarkítják. Leszakadt körmök nyomai. A gáz alulról szivárgott, s haladt felfelé, egészen a mennyezetig. Groteszk dombbá olvadtak a testek. Alul a csecsemők és gyerekek, fent pedig a legerősebb, akinek volt ereje fél tüdővel a csúcsra törni a tiszta levegő reményében. Olvashatatlan aláírások, rajzok. Utolsó mozdulatok rögzített emlékei. A haldoklás keserű művészete. Nem a haláltól való félelem dominált, sokkal inkább a végső elfeledettségtől való rémület.

11-es számú épület. Ismertebb nevén a „halálbarakk”. Az ablakon túl a kivégzőfal sarkai fenyegetnek. Pince. Koromsötét cellák. A legkegyetlenebb büntetés színhelyei: halálra éheztetés. Itt-ott rajzok és aláírások a falakon. Az idegenvezetők szavait a többiek csoszogásainak zaja töri meg. Kevesen beszélnek. S ha mégis, ezt halkan teszik. Szinte lábujjhegyen járunk a szűk folyosókon. Mintha mindannyian vigyáznánk arra, hogy ne zavarjuk a cellákban szunnyadók nyugalmát.