Mintha ideiglenesen kivágták volna a nyelvem a számból. Garwolini benzinkút, kora délután. M. bemegy fizetni, én és M. édesanyja a kocsiban maradunk. Néma csend, mindketten saját nyelvünkbe zárva várjuk M., a tolmács mihamarabbi érkezését. Ha tüsszentene is csak bólogatni tudnék egy bamba vigyor társaságával az arcomon. Pedig kezdeném a kommunikációt, kutatok a maroknyi bemagolt lengyel szó és kifejezés után, azonban egyik sem illik a jelenlegi kontextusba. Panaszkodnék a drága benzinre, ám mág a drága lengyel megfelelője sem jut eszembe. Mint később kiderült: drogo. „Mi lenne, ha történne velem valami?” - kérdezte hónapokkal ezelőtt M. - Megkérdeznéd anyukám, hogy mennyi az idő?” „Igen – felelem – s megdicsérném a blúzát.”