Eltelt napok, csupa zavar jól látható határok nélkül: nyugtalanság, melynek jövőbeli emléknyoma nem a történések rendszerét, hanem az felgyülemlett érzések összevisszaságát hagyja örökül. E napokról pontos jelentést lehetetlen írni, csupán halvány képek, képrészletek, akár az elfelejtett flashback egy gyenge krimiben. Lengyelország. Hideg és esős május. Zord időjárás, akár zenei aláfestése a két főszereplőnek. Szánalmas, remegő alak rögeszmés kutatása a rózsa-mintás fotelen. Szótár az interneten. Kitörés. Csalódás és bizonygatás, hogy ez elmúlik, tudva jól, hogy ami már van, kialakult, eltüntetni nem lehet, csak elásni. "Ha nincs bennük semmi, miért törölted ki őket?" - kérdezhetném, de már nem akarom. Kirándulás. Kazimierz Dolny. A hátizsákban szendvics, két alma, könyvek és az előző éjjel minden perce. Nem beszélünk róla. Este. Carrie. Megnyugvás. Fáradság. Fürdés. Két térdem közül valami kikandikál a vízből. "Az mi?" - kérdi a lány. "Tudod, mint a jéghegy. Ez csak a csúcs. 90 százaléka a víz alatt van." - felelem. Idegesség és gyanú. Ismét megnyúgvás. M. megbetegedett. Fallada regénye angolul. Alone in Berlin. Hidalgo de Cisneros visszaemlékezései. Ágy és egy szabály erőtlen visszhangja: sose írj ide semmit a fa...odról!