Homokkupacok, lapátok, zsákok. A nemzeti összefogás, mondhatni, legújabb szimbólumai. Dolgozz, magyar, mert elönt víz, tedd meg honfitársaidért, a hazádért, amelyet lassan elnyel a Duna, miközben a nagy ellenség, a Nyugat vígan hugyozik a vízbe, hogy elárassza ezt a szép Kárpát-medencét. Mutassa csak a magyar, hogy szükség esetén összetart, együtt lapátol, borozik, hozzák a pogácsát is, no de kell egy őr, aki védi a gátat, hiszen csak akadnak, akik még annak darabjait is lopkodják. A kitárt szárnyú tutul könnyezve száll az égen, büszkén nézi szorgos népét, amint védi földjét. Nézze csak a világ milyen a magyar, míg a vizek is korábban tetőznek, lágyan folynak a munkás talpak alá, megadva magukat. A miniszterelnök kukkerrel a kezében őrzi a vidéket, tőle a kissé jobbra állók boldogan állnak a szükségét végző turulmadár alá. Nem számít a forma, lényeg az égi áldás. Inkább szar essen, mint eső.