A mozdony és az utolsó kocsi közt - Jerzy Kosinski: A festett madár

Different attempts to be a (half)polish man - It is always … to be continued

Note 3

Egy alig 12 éves fiú fekszik a sínek között, miközben egy vonat száguld el felette. Egy apró elmozdulás, kiálló alkatrész, s koponyájának darabjai úgy szóródnak szét a köveken, mint egy odahajított üvegdarab. „A mozdony és az utolsó kocsi elhaladása közti pillanatokban olyan tisztának éreztem az életet, akár a gondosan megszűrt tejet. Az alatt a övid idő alatt, míg a vagonok zúgtam fölöttem, nem számított semmi, csak az az egyszerű tény, hogy élek.” Lengyelország hat éve a háborúban. S bár az ország megnevezve, lényegtelen a történet szempontjából. Talán az elbeszélői nyelv az igazán fontos. Kosinski rövid, száraz tőmondataitól távol áll az objektív, valóságot „hűen” ábrázolni kívánó szándék. Kegyetlen, s épp egyszerűségükkel eltúlzott mondatok egymásutánja. Megerőszakolt nők és csecsemők, megnyúzott foglyok, pocsolyákká összeálló agyvelő, szétszaggatott testek, kibelezett hullák a sínek mentén. Justine és Juliette vándorlása nem állt meg Sade-nál. A szürreális hirtelen csap át valóságba. Vagy talán fordítva: a valóság lett olyannyira visszataszító, hogy már csak a szürreális jelzőjével lehet körülírni. Az abszolút negatív regényhős: nem formáló, csupán elszenvedő. Egyszerű szemtanú. Egy minta mindössze a kor és a körülmények hatalmának reprezentálására. A jellem fejlődése nem a goethei úton halad immár: a test fejlődik, betartva a szükségszerű biológiai menetendet. Céline Ferdinandja (Utazás az éjszaka mélyére) hasonlít leginkább Kosinski hősére. Bár Ferdinand próbál alakítani, még ha e kísérletek rendre kudarcba fulladnak. Céline azonban nem húzta ki hősét a mocsárból. Ott hagyta rohadni, s a folytatásban (Halál hitelbe) Fedinand gyerekkorához megy vissza.  Kosinski nem arról ír, hogy az ember mennyire kivetkőzhet magából háború alatt. Nem állt meg e már sokszor fel-, s kihasznált közhelynél. Sokkal inkább a lehetőséget ragadja meg: az abszolút, s kegyelmet nem ismerő romlottság bemutatásának lehetőségét. Nem realizmus, sokkal inkább kései romantika. Ha a gonoszról akar írni, nem hagyhatja szóhoz jutni a jót. Néhol már-már nyersességében visszataszító regénye, bár ha nehéz is észrevenni, nagyon is optimista. Hőse számára nem a háború, s az ott átéltek a megpróbáltatás. A háború, a kínzások alatt épp azt tapasztalta, mint a regény végén a sínek közt feküdve, felette az elzúgó vonattal. A mozdony és az utolsó kocsi közti idő számít. A sajgó seb lüktetése az élet lüktetése egyben. A seb azonban lehet mélyebb, akkor már megszűnik a lüktetés. Mikor elszáguld az utolsó szerelvény. Az a megpróbáltatás. Csupán ennyi. Kezdeni valamit az élménnyel.