A felesleges ember

Esős idő, lengyelhez méltó. Cikk arról, hogy a külföldön dolgozó magyar állampolgárok nem szavazhatnak levélben, ahogy ezt megtehetik például a kettős állampolgárok. Semmi meglepettség. A döntés pontosan idomul az elmúlt évek logikájához. Aki elment innen, részben a kormány, s az általuk felélesztett ideológia miatt távozott. Nem beszélve a jobb pénz lehetőségéről. Ők, ha még akarnak egyáltalán szavazni, biztosan nem rájuk fognak. Azok, akik ellenben nem élnek itt, vagy talán soha nem is éltek, biztosan fogékonyabbak az alap nélküli ígéretekre, tobzódva a még ma is vergődő „trianon-traumában.” 

 

Európai fiatalság. „Elveszett generáció” - szeretik mondani. Melyet akár sértőnek is érezhetnénk, hiszen, ami elveszett, hiányánál fogva felesleges. Talán ez a legsúlyosabb vád, amelyet e modern kor találhatott ki: a feleslegesség érzetének tudattalan megerősítése, amely ott rejtőzik minden „mesterséges” és elbukott állásinterjú utolsó perceiben. Pedig korántsem elveszett, s semmiképp sem felesleges. Nem az ember lett felesleges, hanem a szituáció, melybe belekényszerült. Nem elveszettek, bárhol rájuk lehet bukkanni: színes reklámokba csomagolt szórólap osztogatók az aluljárók előtt, mosolygó arcok a gyorséttermek pultjainál, ürülékcsíkokat kefélők a plázákban, call center hangárokba zsúfolt hangok, s unott arcok a hivatalokban. Egyik jobb, a másik már kevésbe. Lényeg a vegetálás, s az éhhalál szakszerű elhárítása. 

 

Izzik a kelet-európai magárahagyottság, ugyan a depressziót hál'isten felváltotta az irónia önön pozíciónk miatt: éljen a plusz súly a hátamon, amellyel a rajtvonalhoz küldenek, mert hátulról mégsem indulhatok. Mindenkinek kijár az azonos helyről való kezdés illuzórikus lehetősége. Magyar, szlovák, ukrán, lengyel, cseh, szerb, román stb, stb fiatalok, sokan vagyunk, s miért ne lehetnénk bizonyítékai annak a ténynek, hogy a szocializmus haldoklása sem hagyta a megszökött spermacseppeket célja vesztetten elszáradni a „nyugatról” hozott farmernadrágod aranysárga cipzárjain. A szülői felelősség teljes hiányáról lenne szó (a Föld „felesleges” emberekkel való benépesítése) vagy csupán arról, hogy az úgynevezett hátrány, amivel kezdenünk kell a „felkínált életet”, nem ered másból, mint „szeretett” hazánkból, amely lehetőséget nem, csak eszeveszett őrületet, tárgy nélküli tiszteletet, vak nacionalizmust és Horthy-szobrok alatt való táborozást tud felajánlani? (Megvan a maga Horthy Miklósa minden országnak) 

 

Hallottam egyszer egy történetet egy idősek otthonáról, ahonnan folyamatosan elszöktek a bennlakók. A közeli buszmegálló padjain találták meg őket, várva a buszt, hogy végre hazamehessenek. Az otthon udvarán felállítottak egy „műmegállót”. A szökések megszűntek. Az öregek pedig nap mint nap a megálló padján ültek, s bambultak előre szürke szemeikkel, amelyeket elfátyolozott a hamis illúzió, hogy hazaérhetnek egyszer. Talán ez folyik ma is. Vagy épp ennek a próbája. Várj, várj, már nem kell sokat, fellendül a gazdaság, sok-sok munkahely lesz, nézd a miniszterelnök is vakuk kereszttüzében fogdossa a munkások kezeit az újonnan megnyitott gyárban bla...bla...bla, amíg nem marad más, mint a puszta várakozás, s egy szigorúan összevont szemöldök elvárása: viselkedj úgy, mint az otthon udvarára felhúzott megállóban ücsörgő öreg. Maradj meg leendő, s engedelmes utasnak, semmiképp se válj utazóvá.