Egy könyvről: Jan Karski - Egy titkos állam története; About a book: Jan Karski - Story of a secret state

Different attempts to be a (half)polish man

It is always … to be continued

Note 10

Varsó centrumában, ha gyalogolni szeretne az ember, nem teheti meg mindezt egyszerűen a felszínen. A föld alá kell mennie, s ha nem eléggé járatos a rendszerben, minden egyes feljárót kénytelen megmászni, hogy megbizonyosodhasson arról, hol is áll pontosan. M. mindezt térérzékem abszolút fejletlenségével magyarázza. Véleményem szerint azonban mindez nem személyes hiányosságok kérdése. Válaszom mindig egy vicc, amely rejt magában némi komolyságot is: a lengyelek valahogy hozzászoktak, hogy a föld alatt kellőképp kiismerjék magukat.

A háború alatti Lengyelország földalatti (ellenálló) mozgalma alatt folyton valamiféle kezdetleges, embertelen körülmények között dolgozó, elszánt embereket képzelünk. Pedig vérbeli profizmus működött e rendszerben, amely nem egy esetben puszta iróniával válaszolt a német kegyetlenségekre. Jan Karski könyve (Egy titkos állam története) hozza igazán a mozgalmat. A mű azonban sokkal több egyszerű dokumentumnál. Kalandregény, a XX. század horrorjából összerakva, amelyben egyrészt ott lüktet az átélt események és a tragédiák frissessége (1944-ben adták ki először a könyvet), valamint egy személyiség nagyratörő ambíciói, az esély, hogy mindazt, ami megtörtént, legyen bármilyen szörnyűséges is, alapként lehessen használni az azt követő években a személyes életútban egy maghatározó darabjaként. Mert Karski könyvében a személyességen, a személyiségen van a hangsúly. Talán nem is véletlenül. A személyiség egyfajta ösztönös ellenállási kísérletének, a megmaradni, túlélni akarás kényszerének olvasataként is értelmezhető a mű, hiszen a felvázolt háború, akár a pestis, ezt támadja meg a test elpusztításának sorozatos próbálkozásai előtt.

Nem a megszületés dátuma, nem az évszám a lényeg, hanem a túlélés puszta megtörténte. Karski, az „elveszett generáció” tagjaként azt élte át, hogy az életpálya úgynevezett „normálisnak” kikiáltott, s elismert menete bármikor megtörhet. A nevelésnek, s a nevelődésnek lehetetlen egy előre megrajzolt utat adni. Ez még Goethénél is csak kísérlet maradt (Wilhelm Meister). Az ego hatalma, mint talán minden önéletrajzban, itt is megmutatkozik: gondolkodásmód, amelyet sokkal inkább határoz meg egy előre felállított koncepció, semmint az események valódi megtörténte. Karski elkerülte a szentimentalizmus csapdáját, s ami talán a legfontosabb: az elszánt, s szűkítő nacionalizmusnak még a nyomát sem találni a könyvben. Ennél sokkal többről szól könyv: az egyén történetéről, a személyiség fejlődéséről egy olyan időszakban, amikor épp ezt a személyiséget kellett, ha csak ideiglenesen is, eltakarni. Ahol az őszinte szavak a fogak között ragadtak, s minden kiejtett szó egy előre betanult forgatókönyv szerint hangzott el. Mert e földalatti mozgalomnak épp ez volt a lényege: észrevétlenül a felszínen maradni, eltemetve, s álcázva az egyéni esszenciát. Egy országért küzdeni, de nem beragadni a későbbi önsajnálat mocsarába. Karski nem is maradt Lengyelországban. A nevelés alapja, a háború sújtotta lengyel állam, nem színpad, hanem ugródeszka volt számára. A nevelő elkerülhetetlen tragédiája a tanítvány távozása. Karski önmagán keresztül írt az „elveszett generációról”, eldobva a gyűjtőnevet, bemutatva ezzel egy személyes életutat, amelynek különlegessége nem egyediségében volt, hanem épp abban, hogy mindez megismételhető bármennyiszer, bárki által.

If you want to take a walk in the centrum of Warsaw, you can do it easily, but mostly not in the surface. You have to go under the ground, but if you are not familiar with the system, you are forced to use every stairs in order to check where you are exactly standing. M. explains all these things with my peculiar weakness. But in my opinion it is not the question of my weakness. I always try to answer with a joke, which contains some seriousness: Poles got accustomed with living under the ground.

If we are thinking about the Polish Underground Movement (the resistant movement) we see in our minds some hopeless people in poor conditions with using primitive weapons. In one hand all of these are true, but the other hand pure professionalism were working there, and sometimes the rebels responded with irony instead of violence. Jan Karski's book, Story of a Secret State, brings the movement really close to us. But it is more than a simple document. It is an adventure book full with the horrors of the 20. century, in which you will find the viridity of the fresh tragedy and the ambitions of a young person, who wanted to transform the things what happened to him into some kind of basic platform for the rest of his life. Because the essence of Karski's book is the person and the development of this personality. This is instinctual resistance not a simple coincidence. The personality wanted to remain when were feeling itself in real danger. The war, just like the plague, attacks the personality firstly. The extermination of the body is always the second step.

Not the date of the birth what is really important, but the revival with surviving. Karski as a member of „lost generation” proved that the normal way of life would can break anytime. It is almost impossible to make a complete road for rearing. It was an attempt for Goethe too (Wilhelm Meister). The power of the ego what is working here, just like in every biography, the fact that not the real events which are important, but the conception about how to use them: the way of life could be a creation, not just the range of coincidences.

Karski avoided the traps of sentimentalism, and most importantly, you cannot find any sign of destructive nationalism, despite he was writing about the suffer of Poland. The essence, I think, he wrote a book about the development of his own personality, what had to be hidden in those times. When every honest word remained in the mouth and when everybody had to speak according to a special scenario. These were the most important thing in the life of the Polish Underground world: you had to be remain unnoticed either on the surface or under the ground. That would have been the real aspect of Karki's struggle: fighting for a country, but not sticking in the mud of self-pity. He left Poland after the war. The base of his „education”, the suffering state of Poland was a springboard for him. The tragedy of instructor: the pupil always goes away sooner or later. Karski separated himself from the „lost generation”, he threw away the collective noun showing the essence: the personal way of life what is important. It could happen more than just once and with more than just one member.

Az együttélés könnyed nehézségeiről. A hétköznapok utolérnek, hiába is hitegetem magam néha, hogy előnyben lennék velük szemben. Szabadnap, bár nem is igazán tudom mitől kellene szabadulnom. Majd egy óra várakozás a külföldieknek szánt hivatalban a regisztrációs kártyáért, melyet természetesen nem kapok kézhez egy hiányzó papír miatt. Kora délután M.-el a Nemzeti Múzeumban, lengyel nevek tömkelege, akit igazán érdemes próbálom megjegyezni, természetesen sikertelenül. Egy név rögzítéséhez legalább egy nap szükséges. Önön gyengeségeimmel való találkozás már fel sem bosszant. Immár átfordultak szimpla természetességbe. Csupán lustaságom zavar. Elkényelmesedtem. M. azt mondja, túl szigorú vagyok magamhoz. Próbálok hinni neki, de rá kell jönnöm tényleg lusta vagyok. A rám települő feszültség kitörési pontot keres. Körbenézek a szobában. Látom, hogy könyveim egy része másik polcon hever. Sorban. Növekvőben. Talán vastagságuk is befolyásoló tényező lehetett. Nem tudom magamban tartani. Rákérdezek M.-re miért rakta el őket. „Mert elkezdtél tornyot építeni, ahogy mindenhol szoktad” - válaszolja. Egy pillanatra elgondolkozom. Igaza van. Olvasatlan könyvek tornyai magasodtak otthon, s a kollégiumokban is. Az olvasottság álcájának biztos fenntartói. Ebbe nem megyek bele. „Nem a puszta áttétellel van a probléma, válaszolom, hanem a ténnyel, hogy a saját dolgaim megkérdezésem nélkül áttehetők egyik helyről a másikra.” Az igazság az, hogy tényleg nem érdekelnek, hol hevernek azok az átkozott könyvek (lényeg persze a láthatóság, szól közbe tudattalanom), mégis sértve érzem magam. Szótlanul megyünk G. házibulijába. Ott, a lengyel, magyar, angol és francia szavak keveredésében feloldódunk. Egy időre el is felejtjük, marad egy mosoly arcomon saját kicsinyességemet, önteltségemet és egyszerűségemet illetően, s persze a folytathatóság, az ismétlődés biztos volta következő tornyom leendő lerombolása miatt.

Garwolini kiruccanás a hétvégén, Varsóban hagyva elszáradni az elmúlt hét stresszes pillanatait. Jó látni M. mosolyát, hogy otthon lehet, de még jobb a varsói lakásban látni mindezt végre. Garwolin egyfajta „szülőváros-pótlóvá” vált, ahova legalább havonta egyszer érdemes ellátogatni, nem tenni semmi különöset, csak szemem sarkából figyelni az átlagembert, akinek mozdulataiban felfedezem saját gyökereimet is, szigorúan ragaszkodva egy biztosnak vélt határban, melyet egykor húztam magam elé, szánalmasan megkülönböztetve saját testem, kizárólag jómagam és a „kiválasztottak” számára. Két irány lehetséges: szánalmas módon tartani e különbséget, vagy tán beismerni egy kudarcot. Vasárnap délután vissza Varsóba (a lakásba, ahol hosszú idő után végre otthon érzem magam) kezemben szorongatva egy nejlonzacskót, melyben P. házi söreinek üvegei rázkódnak csontjaimmal együtt. Némi keserű irónia társul a jelenethez: az egymásnak ütköző piásüvegek éles hangjai igazi lengyellé változtatnak. Írnom kell a Hajnóczy-recenziót, e hétvége is részben az életmű tanulmányozásával telt. A Halál...-t sikerült elolvasnom a vonaton: Josef K. sohasem lesz az emberiség veszélyeztetett faja. Túlélési ösztöneinek erejét sosem önmagából, hanem a körülmények, a külvilág energiájából nyeri, amellyel küzdeni próbál, s amelynek elpusztításáról csupán álmodozik, ám ezt is félve teszi. Beletörődik, semmint lázad, s tragikus módon mindezt a túlélés érdekében: a külvilág elpusztításának kísérlete eleve reménytelen, hiszen mintegy előkészületként, előbb önmagával kellene végeznie.

Everything begins with the drawings - The exhibition of 'Alien and unpleasant'

Different attempts to be a (half)polish man

It is always … to be continued

 Note 9

 A goon, fat Jewish man carries his own belly with a wheelbarrow. A rabbi treads a map of Poland unmercifully. A group of Hebrew men are laughing at the crucified woman who symbolizes Poland itself. These are cartoons which became cruel prejudicies. And after becoming prejudicies turned into false facts which celebrate their reneissance today.

A new exhibition in Warsaw displays about 300 caricatures from period between 1919 and 1939. The exhibition, which is being hosted by the Jewish Historical Institute in Warsaw, tries to highlight the use of the cartoons which were published in Polish press like Gospodarka Zydów or Pod Pregierzem in the middle of the time when the antisemitism was common in Europe.

How can we descibe this exhibition? If we would pay attention to the way the exhibition is set we could notice the history of antisemitism itself. Not just here in Poland. I'm speaking about the evolution of antisemitism in general. For example the way the Jews were depicted in the early 20's: the exploitation of poor people by ugly and fat Jews. It seemed to me that the irony and the act of mocking Jews were more important than aggression. But we woudn't say the same about the pictures which were made in the 30's. Jews were depicted rather as serpents, worms, spiders, vermins, wolves etc.

These pre-war pictures were made almost 90 years ago. Are they old? Yes, of course. The cartoons are very old. Are they already a part of the past? We cannot answer this question so easily. 

The well-known picture of Anna Frank. She is smiling. And the text which is written in the photo says: „What's that burning...Oh it's my family”. An another picture of Hitler: „Three Jews walk into a bar...I lied it was a gas chamber.” These examples were posted on Facebook. There are thousands of pictures appear day by day, not to mention the drawings, caricatures, videos and manipulated photographs. The cyperspace gives the best forum to share this kind of „opinions”.

Where is the line between the past and the present? We are able to feel the continuity, not the incompletion. As we see today these kind of caricatures has appeared again. I'm thinking mainly about the Muslim-Jewish conflict in the Middle-East. The Muslim antisemitism is inspired by the old Europian drawings, and this „new antisemitism” is leaking back to Europe. This kind of hatred is a strange mixture of Christian, European and Muslim antisemitism. On the one hand there are Palestinians who are identifying themselves as „collective Jesus” who were crucified by Jews. And on the other hand there are Europeans who are blaming Jews and Izrael, the „satanic” state, for the present crisis. Jews are responsible for the financial meltdown of 2008, for 9/11, for Iraq War and for almost every loss which had happened all around the world. They are controling the United States, the media and almost everything. They are not human beings. They have no moral values. They are bloodthirsty monsters. We know these prejudicies very well. They were borned as cartoons almost 90 years ago. These thoughts has affected the modernity, they are shaping the public understanding and they have became parts of normal and ordinary people's „normal” thinking. Mostly, they were and are not bad and evil people, just vulnerable and desperate, ready to think accordingly to the rules of propaganda. If we want to find the evil, we have to find the place where this propaganda was born.

But today it is almost impossible. Nowadays it is not difficult to find a good material to share and strengthen the speeches of hatred. There are websites. There are blogs. There are the digital technology. There is the phenomenon of cyber antisemitism. Facebook, Twitter, Youtube are potencial to spread antisemitism and other forms of hate. These websites allow anyone to create a page for any purpose. We are witnesses of comeback of the caricatures which are hanging on the walls of the Jewish Historical Institute in Warsaw. The spirit which meant inspiration for these cartoons is alive, but not just in the form of antisemitism. Jews must hide their identity, warn their own children not to exhibit any signs or indications of being Hebrew in public because it is too dangerous. Jews from a lot of European countries reported that they might travel abroad because their countries, where they are living, are not safe any more.

You can take off your kipa easily, but not your skin. I am speaking about the form of hatred against minorities in the developing coutries, and the hatred against emigrants in the developed countries. Hatred has became the key factor of the majority. There are even more right wing parties which offer radical solution for the problems with creating enemies and conspiracies for desperate people. This is the result of new and strong nationalism: create stranger, create aliens and after that we have to destroy them in order to protect our own safe. The hatred of „stranger” everywhere focused overwhelmingly on the unknown next door, who might be cheating and poisoning us. These parties managed to enter the parliaments all around Europe in 2009, 2010 and 2011 elections thanked to the wide group of supporters: Norway (2009, 22.9%), Netherland (2011, 17.6%), Italy (2010, 12.7%), Belgium (2010, 7.8%), Finland (2011, 19%), Hungary (2010, 16.71%), Austria (2010, 25.77%). The numbers are getting bigger, not to mention the existence of admittedly neo-nazi parties and groups on the fridge. The key issue is usually antisemitism, fueled by its anti-Israel core, immigration, the claim of free market, euroskepticism, Islam, law enforcement, capitalism, globalization, multiculturalism, national values, cultural identity, crimes od minorities, euro bail-outs and so on. In the countries of former Soviet Block like Hungary, Poland, Czech Republic, Romania or Slovakia the antisemitism and hatred againt Gypsies is huge, even if the number of minorities is so tiny there, for example in Poland. Lots of Gypsies are forced to commit crimes because of their extreme misery and poor living conditions. The picture of them is extremly negative, Facebook and Youtube are full of texts and photos which strengthen the hatred against them. The public sphere is competely poisoned by propaganda.

The caricatures, which are exhibited in Warsaw, are not part of any museum. Somehow they are alive. The forums have changed, of course, but not the intention which became stronger than ever before.