Egy könyvről: Jan Karski - Egy titkos állam története; About a book: Jan Karski - Story of a secret state

Different attempts to be a (half)polish man

It is always … to be continued

Note 10

Varsó centrumában, ha gyalogolni szeretne az ember, nem teheti meg mindezt egyszerűen a felszínen. A föld alá kell mennie, s ha nem eléggé járatos a rendszerben, minden egyes feljárót kénytelen megmászni, hogy megbizonyosodhasson arról, hol is áll pontosan. M. mindezt térérzékem abszolút fejletlenségével magyarázza. Véleményem szerint azonban mindez nem személyes hiányosságok kérdése. Válaszom mindig egy vicc, amely rejt magában némi komolyságot is: a lengyelek valahogy hozzászoktak, hogy a föld alatt kellőképp kiismerjék magukat.

A háború alatti Lengyelország földalatti (ellenálló) mozgalma alatt folyton valamiféle kezdetleges, embertelen körülmények között dolgozó, elszánt embereket képzelünk. Pedig vérbeli profizmus működött e rendszerben, amely nem egy esetben puszta iróniával válaszolt a német kegyetlenségekre. Jan Karski könyve (Egy titkos állam története) hozza igazán a mozgalmat. A mű azonban sokkal több egyszerű dokumentumnál. Kalandregény, a XX. század horrorjából összerakva, amelyben egyrészt ott lüktet az átélt események és a tragédiák frissessége (1944-ben adták ki először a könyvet), valamint egy személyiség nagyratörő ambíciói, az esély, hogy mindazt, ami megtörtént, legyen bármilyen szörnyűséges is, alapként lehessen használni az azt követő években a személyes életútban egy maghatározó darabjaként. Mert Karski könyvében a személyességen, a személyiségen van a hangsúly. Talán nem is véletlenül. A személyiség egyfajta ösztönös ellenállási kísérletének, a megmaradni, túlélni akarás kényszerének olvasataként is értelmezhető a mű, hiszen a felvázolt háború, akár a pestis, ezt támadja meg a test elpusztításának sorozatos próbálkozásai előtt.

Nem a megszületés dátuma, nem az évszám a lényeg, hanem a túlélés puszta megtörténte. Karski, az „elveszett generáció” tagjaként azt élte át, hogy az életpálya úgynevezett „normálisnak” kikiáltott, s elismert menete bármikor megtörhet. A nevelésnek, s a nevelődésnek lehetetlen egy előre megrajzolt utat adni. Ez még Goethénél is csak kísérlet maradt (Wilhelm Meister). Az ego hatalma, mint talán minden önéletrajzban, itt is megmutatkozik: gondolkodásmód, amelyet sokkal inkább határoz meg egy előre felállított koncepció, semmint az események valódi megtörténte. Karski elkerülte a szentimentalizmus csapdáját, s ami talán a legfontosabb: az elszánt, s szűkítő nacionalizmusnak még a nyomát sem találni a könyvben. Ennél sokkal többről szól könyv: az egyén történetéről, a személyiség fejlődéséről egy olyan időszakban, amikor épp ezt a személyiséget kellett, ha csak ideiglenesen is, eltakarni. Ahol az őszinte szavak a fogak között ragadtak, s minden kiejtett szó egy előre betanult forgatókönyv szerint hangzott el. Mert e földalatti mozgalomnak épp ez volt a lényege: észrevétlenül a felszínen maradni, eltemetve, s álcázva az egyéni esszenciát. Egy országért küzdeni, de nem beragadni a későbbi önsajnálat mocsarába. Karski nem is maradt Lengyelországban. A nevelés alapja, a háború sújtotta lengyel állam, nem színpad, hanem ugródeszka volt számára. A nevelő elkerülhetetlen tragédiája a tanítvány távozása. Karski önmagán keresztül írt az „elveszett generációról”, eldobva a gyűjtőnevet, bemutatva ezzel egy személyes életutat, amelynek különlegessége nem egyediségében volt, hanem épp abban, hogy mindez megismételhető bármennyiszer, bárki által.

If you want to take a walk in the centrum of Warsaw, you can do it easily, but mostly not in the surface. You have to go under the ground, but if you are not familiar with the system, you are forced to use every stairs in order to check where you are exactly standing. M. explains all these things with my peculiar weakness. But in my opinion it is not the question of my weakness. I always try to answer with a joke, which contains some seriousness: Poles got accustomed with living under the ground.

If we are thinking about the Polish Underground Movement (the resistant movement) we see in our minds some hopeless people in poor conditions with using primitive weapons. In one hand all of these are true, but the other hand pure professionalism were working there, and sometimes the rebels responded with irony instead of violence. Jan Karski's book, Story of a Secret State, brings the movement really close to us. But it is more than a simple document. It is an adventure book full with the horrors of the 20. century, in which you will find the viridity of the fresh tragedy and the ambitions of a young person, who wanted to transform the things what happened to him into some kind of basic platform for the rest of his life. Because the essence of Karski's book is the person and the development of this personality. This is instinctual resistance not a simple coincidence. The personality wanted to remain when were feeling itself in real danger. The war, just like the plague, attacks the personality firstly. The extermination of the body is always the second step.

Not the date of the birth what is really important, but the revival with surviving. Karski as a member of „lost generation” proved that the normal way of life would can break anytime. It is almost impossible to make a complete road for rearing. It was an attempt for Goethe too (Wilhelm Meister). The power of the ego what is working here, just like in every biography, the fact that not the real events which are important, but the conception about how to use them: the way of life could be a creation, not just the range of coincidences.

Karski avoided the traps of sentimentalism, and most importantly, you cannot find any sign of destructive nationalism, despite he was writing about the suffer of Poland. The essence, I think, he wrote a book about the development of his own personality, what had to be hidden in those times. When every honest word remained in the mouth and when everybody had to speak according to a special scenario. These were the most important thing in the life of the Polish Underground world: you had to be remain unnoticed either on the surface or under the ground. That would have been the real aspect of Karki's struggle: fighting for a country, but not sticking in the mud of self-pity. He left Poland after the war. The base of his „education”, the suffering state of Poland was a springboard for him. The tragedy of instructor: the pupil always goes away sooner or later. Karski separated himself from the „lost generation”, he threw away the collective noun showing the essence: the personal way of life what is important. It could happen more than just once and with more than just one member.